Miért jár lábujjhegyen a gyermek, és mikor érdemes vizsgálatot kérni?

A lábujjhegyen járás a járástanulás kezdeti időszakában átmenetileg előfordulhat. Ha azonban tartósan fennmarad, a gyermek főként így közlekedik, csak az egyik oldalon lábujjhegyezik, nem képes a sarkát a talajra tenni, vagy más mozgásos tünet is társul hozzá, érdemes vizsgálatot kérni. A lábujjhegyezés hátterében többféle tényező állhat, ezért egyetlen tünetből nem lehet meghatározni az okát.

Normális lehet-e, ha egy kisgyermek lábujjhegyen jár?

A járástanulás kezdeti időszakában előfordulhat, hogy a kisgyermek időnként lábujjhegyre emelkedik vagy rövidebb szakaszokon így jár.

Sok gyermeknél ez fokozatosan csökken, ahogy a járás stabilabbá, változatosabbá és érettebbé válik. A kisgyermekkori időszakos, kétoldali lábujjhegyezés önmagában még nem feltétlenül jelent eltérést, különösen akkor, ha a gyermek egyébként képes teljes talpon állni és járni, mozgása változatos, és más tünet nem társul hozzá.

Nemcsak az életkor számít tehát, hanem az is, hogyan, milyen gyakran és milyen körülmények között jelenik meg a lábujjhegyezés.

Meddig normális a lábujjhegyen járás?

Nincs egyetlen olyan életkori határ, amely önmagában eldöntené, hogy a lábujjhegyen járás normális vagy kóros.

A kisgyermekkori időszakos lábujjhegyezés még része lehet a járás fejlődésének. Fiatal, kétoldali lábujjhegyezést mutató gyermekeknél, normális ízületi mozgástartomány és egyébként negatív vizsgálati lelet mellett gyakran elegendő lehet a követés.

Érdemes azonban vizsgálatot kérni, ha:

• a lábujjhegyen járás tartósan fennmarad;
• a gyermek járásának jelentős részében így közlekedik;
• nem tud kérésre teljes talppal járni;
• nem képes mindkét sarkát könnyedén a talajra tenni;
• csak az egyik oldalon lábujjhegyezik;
• fájdalom, merevség vagy gyakori elesés társul hozzá;
• vagy más mozgásos eltérés is megfigyelhető.

Az egyoldali, újonnan kialakuló vagy fokozódó lábujjhegyezést életkortól függetlenül érdemes kivizsgáltatni.

Mit jelent a lábujjhegyen járás 2 évesen?

Kétéves korban az időnkénti lábujjhegyen járás még előfordulhat a járás érésének részeként. Önmagában tehát az, hogy egy 2 éves gyermek néha lábujjhegyen közlekedik, nem feltétlenül jelent problémát.

Érdemes azonban közelebbről megnézni, ha a gyermek:

• szinte mindig lábujjhegyen jár;
• nem vagy csak nehezen tudja letenni a sarkát;
• csak az egyik lábán lábujjhegyezik;
• mozgása feltűnően merev vagy aszimmetrikus;
• gyakran elesik;
• más mozgásfejlődési kérdés is felmerül;
• vagy a lábujjhegyezés egyre gyakoribbá válik.

Kétéves korban tehát nem önmagában a lábujjhegyezés ténye dönti el, szükséges-e vizsgálat. A járás teljes képe, a boka mozgása, a két oldal szimmetriája és a gyermek egyéb mozgáskészségei együtt adnak érdemi információt.

Mit érdemes megfigyelni?

Hasznos információ lehet, hogy:

• mindkét lábon vagy csak az egyik oldalon jár-e lábujjhegyen;
• folyamatosan vagy csak időnként jelenik-e meg;
• mezítláb és cipőben egyaránt látható-e;
• képes-e kérésre teljes talppal állni és járni;
• le tudja-e tenni mindkét sarkát a talajra;
• képes-e rövid ideig sarkon járni;
• mióta figyelhető meg;
• már a járástanulás kezdetétől jelen van-e, vagy később alakult ki;
• van-e fájdalom, merevség, gyakori elesés vagy gyors kifáradás;
• tapasztalható-e más mozgásos aszimmetria, gyengeség vagy koordinációs nehézség.

Különösen fontos információ, ha a gyermek korábban teljes talpon járt, és csak később kezdett tartósan lábujjhegyen közlekedni.

Mi állhat a háttérben?

A lábujjhegyen járásnak többféle oka lehet.

Egyes gyermekeknél nem található olyan neurológiai vagy mozgásszervi eltérés, amely magyarázná a járásmintát. Ha más ismert okot nem igazolnak, ezt nevezzük idiopátiás lábujjhegyen járásnak. Az idiopátiás lábujjhegyezés tehát kizárásos megállapítás.

Más esetekben szerepet játszhat:

• a boka mozgástartományának beszűkülése;
• a vádli vagy az Achilles-ín feszessége;
• ortopédiai eltérés;
• izomtónusbeli eltérés;
• neurológiai vagy neuromuszkuláris állapot;
• fejlődési sajátosság.

Ezért az „idiopátiás lábujjhegyezés" nem egyszerűen azt jelenti, hogy nem tudjuk, miért jár így a gyermek, hanem azt, hogy a vizsgálat során más ismert háttérok nem igazolódott.

Lehet szenzoros oka?

A lábujjhegyen járó gyermekek egy részénél szenzoros feldolgozási sajátosságok is megfigyelhetők. Előfordulhat például, hogy a gyermek:

• bizonyos talajfelületeket kerül;
• mezítláb másképpen jár, mint cipőben;
• intenzív mozgásos ingereket keres;
• vagy más érzékleti területeken is szokatlan reakciókat mutat.

A kutatások azonban nem támasztják alá, hogy minden idiopátiás lábujjhegyezés hátterében szenzoros feldolgozási nehézség állna. A gyermekek ezen a téren is nagyon különböző képet mutatnak.

Ezért a szenzoros működés vizsgálata akkor lehet különösen indokolt, ha a lábujjhegyezés mellett más területeken is egyértelmű szenzoros sajátosságok jelennek meg.

A lábujjhegyezés kivizsgálásában ettől függetlenül fontos a járás, az ízületi mozgások, az izomtónus és szükség esetén a neurológiai háttér értékelése.

Lehetnek lelki okai a lábujjhegyen járásnak?

Erre a kérdésre nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni.

A tartós lábujjhegyen járást nem érdemes automatikusan „lelki eredetű" tünetként értelmezni. Elsőként mindig a gyermek járását, mozgásszervi állapotát, fejlődését és szükség esetén neurológiai hátterét kell megfelelően értékelni.

A lábujjhegyezés gyakorisága ugyanakkor változhat a gyermek aktuális állapotával. Egyes gyermekek például fáradtság vagy izgatottság esetén többet járhatnak lábujjhegyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy maga a járásminta pszichés eredetű lenne.

Kutatások azt is mutatják, hogy idiopátiás lábujjhegyezéssel élő gyermekek között az átlagosnál gyakrabban fordulhatnak elő bizonyos fejlődési, figyelmi, nyelvi vagy érzelmi-viselkedési nehézségek. Ez együttjárást jelent, nem bizonyított ok-okozati kapcsolatot.

Ha tehát a lábujjhegyezés mellett jelentős szorongás, viselkedési, kommunikációs vagy más fejlődési nehézség is megjelenik, ezekkel külön is érdemes foglalkozni – de nem célszerű a járásmódot önmagában „lelki okokra" visszavezetni.

Mikor érdemes gyógytornászhoz fordulni?

Érdemes gyógytornász véleményét kérni, ha:

• a lábujjhegyen járás tartósan fennmarad;
• a gyermek járásának nagy részében lábujjhegyen közlekedik;
• nem képes kérésre teljes talppal járni;
• nem tudja mindkét sarkát a talajra tenni;
• a boka mozgása beszűkültnek tűnik;
• gyakran elesik;
• gyorsan kifárad;
• vagy a járásminta akadályozza a mozgásos tevékenységeit.

Egy gyógytornász-vizsgálat segíthet eldönteni, hogy szükséges-e célzott támogatás, elegendő-e a követés, vagy további orvosi vizsgálat indokolt.

Mikor fontos orvosi kivizsgálás?

Különösen fontos gyermekorvossal konzultálni, ha:

• a lábujjhegyezés csak az egyik oldalon jelentkezik;
• korábban teljes talpú járás után újonnan alakult ki;
• a gyermek mozgása egyre merevebbé vagy gyengébbé válik;
• jelentős aszimmetria látható;
• fájdalom jelentkezik;
• a gyermek elveszít korábban megszerzett mozgáskészséget;
• járása rövid idő alatt jelentősen megváltozik;
• vagy egyéb neurológiai tünet is megjelenik.

Az egyoldali lábujjhegyezést, a korábban megszerzett képességek elvesztését vagy az újonnan kialakuló járásváltozást nem érdemes egyszerű szokásként kezelni.

Hogyan történik a gyógytornász-vizsgálat?

A vizsgálat során nemcsak azt figyeljük meg, hogy a gyermek lábujjhegyen jár-e. Fontos többek között:

• a spontán járás megfigyelése;
• a boka mozgástartománya;
• a sarok talajra helyezhetősége;
• az alsó végtagok izomtónusa;
• a két oldal közötti különbségek;
• a láb és az alsó végtag helyzete;
• a testtartás;
• az egyensúly és koordináció;
• az életkornak megfelelő nagymozgások;
• valamint az, hogyan használja a gyermek a lábát futás, ugrás, lépcsőzés és más mozgáshelyzetek során.

Az előzmények ugyancsak fontosak: mikor tanult meg járni, mikor kezdődött a lábujjhegyezés, hogyan változott az idő során, és társul-e hozzá más fejlődési vagy mozgásos sajátosság.

A vizsgálat alapján eldönthető, hogy elegendő-e a követés, szükség van-e gyógytornára, vagy gyermekorvosi, ortopédiai, neurológiai vagy más szakorvosi vizsgálat indokolt.

Mit ne tegyen a szülő?

Nem szükséges folyamatosan szóban korrigálni a gyermeket azzal, hogy: „Tedd le a sarkad!"

Ne kezdjen internet alapján nyújtóprogramba, és ne válasszon önállóan sínt, ortézist vagy talpbetétet.

A lábujjhegyezés kezelése attól függ, mi áll a háttérben, milyen a boka mozgástartománya, hány éves a gyermek, mennyire állandó a járásminta, és okoz-e funkcionális problémát.

A gyermek járásmódja miatt természetesen szégyenítésnek vagy büntetésnek sincs helye.

Mit tehet a szülő a vizsgálatig?

Érdemes megfigyelni a járást különböző helyzetekben:

• mezítláb;
• cipőben;
• lassú és gyors járáskor;
• futás közben;
• lépcsőzéskor;
• illetve játék közben.

Hasznos lehet rövid videót készíteni a gyermek természetes járásáról, mert a rendelői helyzet nem mindig mutatja ugyanazt a mozgásmintát, amely otthon rendszeresen látható.

A megfigyelés célja nem az, hogy a szülő maga diagnózist állítson fel, hanem hogy pontosabb információt tudjon adni a szakembernek.